top of page

Két napon át tartó szakmai programsorozat várja a látogatókat a legnagyobb hazai szántóföldi rendezvényen

Kevesebb mint két hét és kezdetét veszi az idén 7. alkalommal megrendezésre kerülő NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow-Mezőfalva.

 

Az ország legnagyobb szabadtéri agrárszakmai rendezvényének fókuszában idén a változó körülményekhez való alkalmazkodás, a precíziós gazdálkodás és a hatékony inputanyag felhasználást támogató technológiák állnak. Ezt az irányvonalat követi rendezvényünk tartalmas szakmai programja is, melyből kedvcsinálóként most egy rövid ízelítőt hoztunk.


Ünnepélyes megnyitó a NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow - Mezőfalván

A 42 hektáros területen elhelyezkedő esemény 2024. június 5-én, szerdán, 9 órakor nyitja meg kapuit, majd 10 órakor ünnepélyes megnyitóval várjuk a jelenlévőket, ahol az esemény védnökei és díszvendégei is beszédet mondanak, ezt követően 10:30-tól a Nagyszínpadon GOSZ-VSZT-NAK búza, repce, kukorica fajtakísérlet díjátadójára kerül sor.


Állandó programjaink fontos vázát képezik idén is az állógépes, demóparcellás, mikroparcellás, szántóföldi fajtasor és talajszelvény bemutatók. A mozgógép-bemutató területen az esemény mindkét napján 11 és 14 órakor Szántóföldi Gépshow-ra kerül sor. A bemutatók alkalmával az a legújabb gépek vagy gépkapcsolatok adott feladat végrehajtása közben tekinthetőek meg, egyidejűleg az adott gép forgalmazója instrukciókkal szolgál annak fontos technikai paramétereiről és a teljesítményéről, végül a munkafolyamat eredményességéről is megbizonyosodhatnak az érdeklődők.


Szántóföldi mozgógép bemutató
 

Ugyanezen a helyszínen szerdán és csütörtökön 12:30 - 13:00 között szabadtéri drónbemutató zajlik. Miután betekintést nyertünk a drónok felhasználásának sokrétűségébe, 13:00-14:00-ig „Gazdálkodj okosan a KITE-vel!” címmel a szántóföldi növénytermesztés és a tömeg takarmány előállítás területéről láthatunk precíziós technológiai előadást. Az interaktív bemutató magába foglalja a legújabb gépirányítási megoldásokat, a talajvédő talajművelési lehetőségeket, továbbá az ezekhez illő vetéstechnológiák gyakorlati ismertetését.  A helyszínen fejlődő növényállományok, a high tech géptechnológiai megoldások szemrevétele, a terület szekértőinek előadásával kísérve élménydús tapasztalatszerzésre kínál lehetőséget.

 

Korábbi cikkünkben már részletesen beszámoltunk róla, hogy az előző évekhez hasonlóan a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szakértői is látogatóink rendelkezésre állnak a NAK Szakmai Színtéren. Valamennyi szakterületet állomását érdemes felkeresni tájékozódás és információ szerzés céljából, de különösen erdészeti szakértőinket, akik a NAK Szakmai Színtér területén a rendezvény mindkét napján két alkalommal (10:30 és 14:00) facsemete-ültetési bemutatót tartanak, melynek végeztével néhány szerencsés látogató a hasznos tapasztalatok mellett egy-egy facsemetével is gazdagodhat.

Zajlanak az előkészületi munkálatok Mezőfalván

Az ország legnagyobb szántóföldi eseményének szervezőjeként elsődleges célunk és törekvésünk, hogy elhozzuk a résztvevők számára az agrárium legújabb vívmányait, kutatási eredményeit, ugyanakkor széles körben bemutassuk az előző rendezvény óta fejlesztett input anyagokat, technológiákat és jógyakorlatokat. A NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow-Mezőfalva kiállítói jelentősen hozzájárulnak ehhez a törekvéshez, hiszen szakterületük leginnovatívabb termékeit és szolgáltatásait hozzák el a kilátogató érdeklődők számára.

Jól megférnek egymás mellett a gyógy- és fűszernövények és a hagyományos szántóföldi kultúrák

Az állandó programok, a kellemes hangulatú Gasztrofalu, és az impozáns kiállítói névsor mellett a talajmegújító gazdálkodás témakörét körbejáró szakmai kerekasztal beszélgetéssel, illetve a talajmegújító gazdálkodás szakértőjeként jegyzett, világszerte elismert vendég előadóval várunk mindenkit Mezőfalván! Az előadásokról hamarosan újabb bejegyzésben adunk hírt. 

Comments


bottom of page